Mister: Csitítgató

Ne sírj kedves...
Hajtsd le fejed kérgemre
Jó párnád lesz, meglásd.
Ne sírj hát,
Ne itasd ezt az öreg vén fát!

Fázol?
Bárcsak lenne két karom,
De hisz van levelem
Majd azzal takarlak kedvesem.
Igaz, jobb már...

Maradj csak.

Én majd vigyázok rád
Őriz téged az álom-fád.
Csak szép álmaid lesznek
A rosszak többé nem lelnek.

S ha majd virágzom,
A Te illatod kering majd a földön;
S ha majd a szél fújja ágaim
Mozdulatod magamra öltöm;
S ha levelem zizzen
Gyönyör hangod lesz a kincsem.

Így, lassan visszaloplak a világba.
S aki erre jár,
Nem tudja majd,
Hogy amit lát, hall és érez
Az maga a csoda!

Mister: Hadd legyek...

...édes könny, szemlátomás, csodás varázs,
Hanyatló én, ki messze tőled mégis oly közel,
Szemedben gyúló fény, szívemhez ér.
S te csodás és való, életem szép reménye,
Engedd, hogy álmodjam arcod,
Lelkeddel vívott égi harcot,
Csendes jó éjszakát, gyermeteg kacajt és sírást,
Szívemben álmatag tompa bírást.
Engedd, hogy életed és csended legyek,
Hallgatag mély türelem, ki ért,
Szerelmes szenvedő, ki indul és érkezik,
Ki karjaidba hull, s szíveddel könnyezik,
Én legyek a vigasz s te a minden,
Élet, elfelejtett reményeinkben.

JeepCKing: Calypso szigete...

Mi ez mi, ily rövidke
Idő elteltével hozzád köt,
Mint kacs szőlőt a karóhoz?
S miért hiányzol úgy,
Mint sötét börtön
Rabjának a napfény?

Miért borzong testem úgy,
Mint kit szellő simogat,
Mikor hangod hallom?
S miért álmodok ébren is…
Ébren is Terólad, mint
Éhező a kenyérről?

Miért szomjazom csókod,
Mint sivatagi vándor
A kristály tiszta vizet?
S miért halok bele újra,
S újra minden érintésbe
Melyet tőled kapok?

Miért égek el minden
Pillantásodban, mint
Bűnös lélek a pokolban?
S miért lüktet így a hús
A mellkasomban,
Mikor hozzám jössz?

Mi ez az érzés,
Mi lakozik Énbennem?
Mi ez, mi feldúlja jelenem,
S zúzza szét napjaim?
Mi ez, mi így megszédít,
Mint a jó bor,
S elveszi eszem?

Mert…

Kis szobámban ülök, s merengek magamban,
Rabul ejt hiányod, s zavar van agyamban.
Azt sem tudom ki vagy, még nem is ismerlek,
Hogy lehet, hogy máris, szívemben cipellek?

Jár az óra; tik-tak, de nem megy az idő,
Vánszorognak percek, s képek jönnek elő;
Fogom a két kezed, s szép szemedbe nézek,
Kedvesen mosolyogsz, s utolér a végzet.

Bármire gondolok, te jutsz az eszembe,
Bármerre is járok, te jársz a fejembe.
Ha szemedbe nézek, egy világot látok,
Nyílnak a lelkemben, boldogság virágok.

Bárkivel beszélek, te szólasz helyette,
Bármilyen nőt látok, mindnek vagy felette.
Ha két kezed fogom, enyém a mindenség,
Bármilyen ajándék, nélküled semmiség.

Bárhova is lépek, a lábnyomodat látom,
Álmaimban folyton, érkezésed várom.
Lelkemben kisvirág, egyre csak növekszik,
Szívem lüktet vadul, tehozzád törekszik.

Pici szád hívogat, mint méhet a virág,
Nektárja többet ér, mint az egész világ.
Bőrödnek bársonya, mint a finom selyem,
Két kezed orcámon, s nem találom helyem.

De ez a pillanat, mint holmi varázslat,
Éjfélt üt az óra, s elszáll a káprázat.
Marad a valóság; Te nem vagy itt velem,
Így egyedül hajtom, álomra a fejem.

Egy belső hang, mely
Feléd irányít, s én
Képtelen vagyok e különös,
Csábító hangot nem
Meghallani, mintha csak
Szirén éneke volna.

S Calypso szigetének
Partjai, mint mágnes
A vasat, úgy vonzza
Kicsiny hajómat, s nincs
Szél, mi irányváltásra
Késztethetne…

Legalábbis azt hiszem…
De ha egyszer végre
Partot ér hajóm,
S fejem Calypso
Lágy ölébe hajtom…
Erőt vesz majd rajtam…

… egy örök álom.

2004. december 16.

JeepCKing: Testemet adom...

Festenék néked csodás világot,
Égi ecsettel mennyei képet…
Hintenék feléd sok száz virágot,
Cserébe tőled csak ennyit kérek:

Csak fele annyira szeress engem,
Mint az én szívem parázslik érted.
És én nevedet himnuszba zengem,
S testemet adom: legyen az vérted.

2004. december 31.

Goethe: Ezer alakban rejtőzhetsz

Ezer alakba rejtőzhetsz előttem,
Csupa-Kedvesség, látom, mind te vagy;
futhatsz, csodák varázsfátylába szőtten,
s Csupa-Jelen, látom, hogy merre vagy.

A karcsu ciprus ifju erejében,
Csupa-Szépség, felismerlek: te vagy;
a folyam zsongó hullámtengerében,
Csupa-Hízelgés, ott is csak te vagy.

Ha a szökellő vízsugár kibomlik,
Csupa-Játék, nekem az is te vagy;
a felhőben, amely épülve omlik,
te Csupa-Tánc, téged látlak: te vagy.

Rét szőnyegében ragyogó virágok:
te Csupa-Csillag, nekem mind te vagy:
hol ezerkaru repkényt kúszni látok,
ó Csupa-Ölelés, ott is te vagy.

Mikor hajnal gyúl rőten a hegyekre,
Csupa-Vidámság, köszöntlek: te vagy;
a tiszta ég szent legét belehellve,
Csupa-Szív-Üdve, italom te vagy.

Tudásomnak, ha gondolom, ha érzem,
Csupa-Bölcsesség, forrása te vagy;
és mikor Allah száz nevét idézem,
minden nevének visszhangja te vagy.

Goethe: A kedves közelléte

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az útakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben ha néma csend borúl rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármi messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Ó, jössz-e már!

Petrarca: Ha nem szerelmet

Ha nem szerelmet, akkor hát mit érzek?
És ha szerelem ez, minő, miféle?
Ha jó, miért van oly halálos éle?
Ha rossz, e gyötrelem miért oly édes?

Miért sirok-rivok, önként ha égek?
S ha kénytelen, mit ér a könnyek éje?
Élő halálnak kéjes szenvedése,
miért ölelsz, ha én egyet nem értek?

S ha egyetértek: nincs ok fájdalomra.
Mély tengeren, kormánytalan bolyongok
egy gyönge bárkán, összevissza szélben.

Tudásom oly kevés, a bűnöm oly sok,
hogy nem tudom magam se, jó mi volna;
fázom hő nyárban, s égek puszta télben.

Dsida Jenő: Tündérmenet

A tücsök cirregve fölneszel.
Testem hűs álmokat iszik.
Apró csillagos éjtündérek
a szívemet hozzád viszik.

Parányi szekérre fektetik,
pihék, mohák közé, puhán,
befödik zsenge nefelejccsel
s lehelnek rá éjfél után.

Húzzák lassú, nyüzsgő menetben
- szemükben harmat, áhitat -
csigák s iszonyú nagy füvek közt,
a sárga holdvilág alatt.

Somlyó György: Mese arról, ki hogyan szeret

Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hisz szeretik.
Van, aki azt hiszi, tehet, amit akar,
hiszen szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeret.
Van, aki úgy érzi, minden tettére vigyáznia
kell, éppen mert szeretik.
Van, akinek számára a szerelem
határos a gyűlölettel.
Van, akinek számára a szerelem
határos a szeretettel.
De van olyan is, aki a szerelmet összetéveszti
a szeretettel,
s nem érti, hogy mások feleletül a
gyűlölettel tévesztik össze a szerelmet.
Van, aki úgy szeret, mint az országútra
tévedt nyúl,
amely a fénycsóvák csapdájába esett.
Van, aki úgy, mint az oroszlán, amely széttépi
azt, amit szeret.
Van, aki úgy szeret, mint a pilóta a várost,
amelyre bombáit ledobja.
Van, aki úgy, mint a radar, amely a repülők
útját vezeti a levegőben.
Van, aki békésen szeret, mint a kecske, amely hagyja,
hogy megszopja az éhező kisgyerek.
Van, aki vakon, mint a másikat alaktalanságába
nyelő amőba.
Van, aki esztelenül, mint az éjszakai lepke
a lángot.
Van, aki bölcsen, mint a medve a téli álmot.
Van, aki önmagát szereti másban,
s van, aki önmagában azt a másikat,
akivé maga is válik általa.

Kosztolányi Dezső: Szerenád

A kormos égből lágy fehérség
szitálja le ezüst porát.
Dideregve járok ablakodnál
a hófehér nagy úton át.
S amint megyek itt éji órán,
lépésem mégse hallható,
mert zsongva, súgva és zenélve
halkan szitál alá a hó.

S körülvesz engem zordon árnyat
egy hófehér szelíd világ:
angyalpárnáknak tollpihéje,
zengő, szelíd melódiák,
habpárna selymén szunnyadó arc,
mint angyalok fényszárnya ó,
minek szelíded altatóul
halkan zenél a tiszta hó.

Oly mély a csend, a város alszik,
mind járjatok lábujjhegyen!
Pihék, zenéljetek ti néki,
hogy álma rózsásabb legyen.
Egy hófehér hálószobává
változz át csöndes utca, ó!
Fehér rózsákként hullj az éjben
reá, te szálló, tiszta hó!

Vecsey K. Mária: Látni

Látni nemcsak mindig szemmel,
látni szívvel, szerelemmel,
az az igazi, a belső,
szerelmes legeslegelső.

Látni ne csak a szemeddel,
inkább a szíveddel vedd el!
Mert azt úgyis megtalálod,
amikor már nem is látod.

Látni így kell: szerelemmel,
ha látni akar az ember;
és, ha így lesz a sajátod,
akkor mindörökre látod.

Radnóti Miklós: Két karodban

Két karodban ringatózom
csöndesen.
Két karomban ringatózol
csöndesen.
Két karodban gyermek vagyok
hallgatag.
Két karomban gyermek vagy te
hallgatlak.
Két karodban átölelsz te
ha félek.
Két karommal átölellek
s nem félek.
Két karodban nem ijeszt majd
a halál nagy
csöndje sem.
Két karodban a halálon,
mint egy álmon
átesem.

Félix Falzari: Beteljesülés

Mit mondhatnék, te drága?
Elnémít az öröm,
ha rám nézel: a számra
egyetlen szó se jön.

A lényedből ragyogva
hull rám egy lágy sugár,
mi egykor álom volt: ma
valóság végre már!

De én e tiszta fényben
magamra nem lelek:
most valóságként élem
az álom-életet!

Szép Ernő: Add a kezed

Add a kezed mert beborúlt,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.

Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.

Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.

Ignotus: Akarom

Azt akarom, hogy rámszorulj,
Azt akarom, hogy sírj utánam,
Azt akarom, ne menj tovább,
Azt akarom, maradj meg nálam,

Azt akarom, halkan nevess,
Azt akarom, szavad elálljon,
Azt akarom, szemmel keress,
Azt akarom, a szíved fájjon,

Azt akarom, add meg magad
Kegyelemre vagy pusztulásra, -
Azt akarom: engem szeress,
Azt akarom, ne gondolj másra.

Szabó Lőrinc: Szeretlek

Szeretlek, szeretlek, szeretlek,
egész nap kutatlak, kereslek,
egész nap sírok a testedért,
szomorú kedves a kedvesért,
egész nap csókolom testedet,
csókolom minden percedet.

Minden percedet csókolom,
nem múlik ízed az ajkamon,
csókolom a földet, ahol jársz,
csókolom a percet, mikor vársz,
messziről kutatlak, kereslek,
szeretlek, szeretlek, szeretlek.

Johann Wolfgang Goethe: Rád gondolok

Rád gondolok, ha nap fényét füröszti
a tengerár;
rád gondolok, forrás vizét ha festi
a holdsugár.

Téged látlak, ha szél porozza távol
az utakat;
s éjjel, ha ing a kis palló a vándor
lába alatt.

Téged hallak, ha tompán zúg a hullám
és partra döng;
a ligetben, ha néma csend borul rám,
téged köszönt.

Lelkünk egymástól bármily messze válva
összetalál.
A nap lemegy, csillag gyúl nemsokára.
Oh, jössz-e már?!

Csukás István: Ülj ide mellém

Ülj ide mellém s nézzük együtt
az utat, mely hozzád vezetett.
Ne törődj most a kitérőkkel,
én is úgy jöttem, ahogy lehetett.
Hol van már, aki kérdezett,
és hol van már az a felelet,
leolvasztotta a Nap
a hátamra fagyott teleket.
Zötyögtette a szívem, de most szeretem
az utat, mely hozzád vezetett.

Buda Ferenc: Ne rejtőzz el...

Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!

László Ilona: Érezni a szád

Ujjaim közt illatos,
Bársony rózsaszirmot,
Fehértornyú templomból,
Távoli harangot,
Számban szétpattanó,
Édes szőlőszemeket,
Testemre zúduló,
Langyos esőcseppeket,
Lábamban a tánc,
Tüzes ritmusát,
Magamhoz ölelni,
Csillagdíszes éjszakát,
Hinni, hogy az álmom
Valóra vált,
Szeretném még egyszer
Érezni a szád.

Edmund Spenser: Homokba írtam kedvesem nevét

Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.

Michael Drayton: Búcsú a szerelemtől

Ha vége, hát csókolj meg s isten áldjon;
megtagadlak, már nem vagyok tied;
gyönyörnek, óh, mily gyönyörnek találom,
hogy ledobhattam bilincseimet.
Egy kézfogás még, - töröld eskünket
s ha találkoznak sorsunk útjai,
ne árulja el se szó, se tekintet,
hogy a volt vágyból maradt valami.
Most, bár szerelmünk már-már alig él,
s ravatalánál zokog a hüség
és utolsót lüktet a szenvedély
s a tisztulás lefogja a szemét,
most még, noha mindnyájan elsiratták
fel tudnád támasztani, ha akarnád.

Christopher Marlowe: Első látásra

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,
mert vágyad vize hajt, s az végzetes.
Ha két futó feszeng verseny előtt,
te választasz már vesztest vagy nyerőt.
S ha két egyforma aranyrúd világít,
úgy érzed, az egyik szebben világlik.
Szemünkön át hatol belénk a villám:
a vágy, hiába töprengünk a titkán.
A habozás csak a szerelem árnya;
ki szeretett valaha, s nem első látásra?

William Blake: Madárszerelem

"Hol a hazád, mondd, madár!
s este milyen tanya vár?
Milyen fészek, milyen lomb?
Oh te rétek dísze, mondd!"

"Áll egy szép fa társtalan:
ott búsulok egymagam.
Hajnal issza könnyemet,
este nem hoz örömet."

"Én meg téged kivánlak,
kincse-hangja a nyárnak;
nappal erdőn kószálok,
éjszaka sirdogálok."

"Énérettem sirdogálsz?
Engem kivánsz? Engem vársz?
Bánatomnak vége hát!
Óh szerelmes jóbarát!"

"Gyere hí csöpp lugasom,
zöld falomb közt, magoson.
Öröm szárnyán röpülünk,
virág alatt megülünk."

Robert Burns: John Andreson, szivem, John

John Anderson, szivem, John
kezdetben, valaha
hajad koromsötét volt
s a homlokod sima.
Ráncos ma homlokod, John,
hajad leng deresen,
de áldás ősz fejedre,
John Anderson, szivem.

John Anderson, szivem, John,
együtt vágtunk a hegynek,
volt víg napunk elég, John,
szép emlék két öregnek.
Lefelé ballagunk már
kéz-kézben csöndesen,
s lent együtt pihenünk majd,
John Anderson, szivem.

Robert Burns: Falusi randevú

Van itt valaki? Ki kopog? -
Én vagyok, mondta Findlay.
Takarodj, senki nem hivott! -
Ugyan már, mondta Findlay.
Lopni indultál? Mit csinálsz? -
Megsúgom, mondta Findlay.
Valami rosszban sántikálsz. -
Nem rossz az, mondta Findlay.

Ha most kinyílna ez a zár -
Csak nyílna, mondta Findlay.
Nem alhatnék el újra már. -
Nem bizony, mondta Findlay.
Ha benn volnál, szobámban, itt -
Bár volnék, mondta Findlay.
Itt rostokolnál hajnalig. -
Hát hogyne, mondta Findlay.

Ha itt maradsz ma éjszaka -
Maradok, mondta Findlay.
Vigyázz, hogy épen juss haza! -
Vigyázok, mondta Findlay.
S bármi essék is idebenn -
Hadd essék, mondta Findlay.
Mindhalálig titok legyen -
Titok lesz, mondta Findlay.

Percy Bysshe Shelley: A szerelem filozófiája

Forrás folyóba ömlik,
folyó az óceánba;
az egeknek folyton özönlik
vegyülő suhogása;
magány sehol; isteni jel
s rend, hogy minden tünemény
keveredjék valamivel -
Mért ne veled én?

A hegy csókolva tör égbe,
habot hab ölel, szorít, átfog;
egymást ringatva, becézve
hajlonganak a virágok;
a földet a nap sugara,
a hold a tengereket:
minden csókol... - S te soha
engemet?

Elizabeth Barrett-Browning: Mondd újra

Mondd újra s újra mondd és újra mondd,
hogy szeretsz! Bár az ismételt szavak
kakukknótához hasonlítanak,
emlékezz rá, hogy se mező, se domb
nincs kakukknóta nélkül, ha a lomb
újul tavasszal s kizöldül a mag.
Egyszeri szó, mint szellem hangja, vak
sötétben zeng el és kétség borong
nyomában. Ismételd...szeretsz... Ki fél,
hogy a rét túl sok virággal veres
s az ég túl sok csillaggal ékszeres?
Mondd, szeretsz, szeretsz... Hangod úgy zenél
mint ezüst csengő, újrázva... Beszélj:
de ne feledd, hogy némán is szeress...

William Butler Yeats: Ha ősz leszel s öreg

Ha ősz leszel s öreg, s lehúz az álom,
s a tűznél bóbiskolsz, vedd le e könyvet,
lapozgasd, álmodozz csak régi, könnyed
pillantásodról: visszfény volt az árnyon.

Hányan szerették jó kedved sugárát,
s imádták hű vagy hamis szerelemmel,
de én zarándok lelkedet szerettem
és változó arcod szomorúságát.

S az izzó kandalló-rácshoz hajolva,
suttogd, kicsit fájón: hogy elszökött
a Szerelem, suhan a hegy fölött,
s elrejti arcát fátylas csillagokba.

Ady Endre: Őrizem a szemed

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Világok pusztulásán
Ősi vad, kit rettenet
Űz, érkeztem meg hozzád
S várok riadtan veled.

Már vénülő kezemmel
Fogom meg a kezedet,
Már vénülő szememmel
Őrizem a szemedet.

Nem tudom, miért, meddig
Maradok meg még neked,
De a kezedet fogom
S őrizem a szemedet.